Mi folyik a laborban? - Gyere és nézd meg nálunk!

A Biológia Intézetbe nem csak az egyetemi hallgatókat várjuk - szívesen biztosítunk lehetőséget a biológia iránt érdeklődő középiskolás csoportoknak is, hogy személyesen ismerjék meg a képzés helyszínét! 

Mivel várjuk a diákokat?

    Október végén a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium, november elején pedig a bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium diákjai látogattak az Intézetbe. A tanulók belestek az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék laboratóriumaiban folyó munkálatokba, ahol megismerkedhettek különféle eszközökkel, állatmodellekkel és a szövettani és patológiai laboratóriumban történő metszetkészítés folyamatával. Megismerhették a Növénybiológiai Tanszék tevékenységeit, bemutatásra kerültek a laborok, eszközök, illetve kaptak egy kis betekintést a különböző növénynevelési módszerekbe és a fénymikroszkópok és fluoreszcens mikroszkópok használatával is megismerkedhettek. Érdekes előadást hallhattak a gombák világáról vagy éppen a különféle humánpatogén élesztőgombák vad és mutáns törzseiről a Mikrobiológiai Tanszék munkatársainak jóvoltából.

    Nálunk azonban nem csak nézelődni lehet - a diákok többek között növényi preparátumokat készítettek, különféle gombákat és baktériumokat vizsgáltak meg fénymikroszkóp és sztereomikroszkóp segítségével, festési módszereket és kenetkészítést próbálhattak ki és megismerkedtek különböző élelmiszeriparban alkalmazott laboratóriumi munkálatokkal is. 

Szívesen adunk további tájékoztatást a látogatásokkal kapcsolatban az alábbi e-mail címen: dora.balazs91[@]gmail.com

Mindenkit sok szeretettel várunk a Biológia Intézetben! :-)